„Istennek minden szava színigaz, pajzsa ő a hozzá menekülőknek.” (Péld 30,1–14)

1 Ágúrnak, a masszái Jáke fiának beszéde. Így szólt ez a férfi: Elfáradtam, Istenem! Elfáradtam, Istenem! Végem van! 2 Mert minden embernél tudatlanabb vagyok, nincs emberhez illő értelmem. 3 Nem tanultam bölcsességet, és nem ismerem a Szentnek tudományát: 4 Ki ment fel az égbe, és ki szállott le onnan? Ki szedte össze markába a szelet, ki kötötte köntösébe a vizet? Ki határozta meg az egész föld határát? Talán tudod, hogy mi a neve, vagy mi a fiának a neve? 5 Istennek minden szava színigaz, pajzsa ő a hozzá menekülőknek. 6 Ne tégy hozzá szavaihoz semmit, mert megcáfol, és hazugságban maradsz! 7 Két dolgot kérek tőled, mielőtt meghalok, ne tagadd meg tőlem: 8 Óvj meg a hiábavaló és hazug beszédtől! Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges, 9 hogy jóllakva meg ne tagadjalak, és ne mondjam: Kicsoda az Úr? El se szegényedjek, hogy ne lopjak, és ne gyalázzam Istenem nevét! 10 Ne rágalmazd a szolgát ura előtt, mert megátkoz, és bűnhődni fogsz! 11 Micsoda népség az, amely átkozza apját, és anyját nem áldja! 12 Micsoda népség az, amely tisztának tartja magát, pedig ki sem mosták szennyéből! 13 Micsoda népség az, a mely kevély szemű és fennhéjázó tekintetű! 14 Micsoda népség az, amelynek fogai kardok és agyarai kések! Megennék a nincsteleneket a földön, a szegényeket az emberek között!

Ágúr, az új megszólaló, Jóbhoz hasonlóan Isten végtelen nagyságát dicsőíti, melyhez mérten mi csupán tudatlan porszemek vagyunk. Hiába próbáljuk kikutatni az általa teremtett univerzumot, megszelídíteni és uralni a természet erőit, csak esetleges és tökéletlen megoldásokhoz jutunk. Ugyanakkor uralni igyekszünk környezetünket és a másik embert is - legalább annyira átmeneti sikerrel. Életünkre és kudarcainkra a megoldást csak Istenhez menekülve nyerhetjük el (5).