„Ha az igazak jutnak hatalomra, örül a nép,...” (Péld 29,1–15)

1 Aki a fenyítés ellenére is nyakas marad, hirtelen gyógyíthatatlanul összetörik. 2 Ha az igazak jutnak hatalomra, örül a nép, de ha a bűnösök uralkodnak, nyög a nép. 3 Aki szereti a bölcsességet, örömet szerez apjának, de aki paráznákkal barátkozik, elpazarolja vagyonát. 4 Igazsággal tartja fenn országát a király, de ha ajándékot fogad el, romba dönti azt. 5 Aki hízeleg felebarátjának, hálót vet annak lába elé. 6 A gonosz embert csapdába juttatja vétke, az igaz pedig ujjongva örül. 7 Az igaz megérti a nincstelenek ügyét, a bűnös azonban nem tudja megérteni. 8 Az öntelt emberek fellázítják a várost, a bölcsek pedig lecsillapítják a haragot. 9 A bölcs ember vitatkozik az ostobával, az pedig hol háborog, hol nevet: nem marad nyugton. 10 A vérszomjas emberek gyűlölik a feddhetetlent, a becsületesek pedig gondoskodnak róla. 11 Egész indulatát szabadjára ereszti az ostoba, de a bölcs végül is lecsendesíti. 12 Ha az uralkodó hallgat a hazug beszédre, minden szolgája bűnössé válik. 13 A szegény és a zsarnok egymás mellett élnek, de mindkettő az Úrtól kapta a szeme világát. 14 Ha a király igazságosan ítéli a nincsteleneket, trónja mindvégig szilárdan áll. 15 A bot és a fenyítés bölccsé tesz, de a kényeztetett gyermek szégyent hoz anyjára.

A helyes és helytelen magaviselet az igaz és a gonosz, a becsületes és a vérszomjas, a bölcs és az ostoba ellentétpárjaiban jelenik meg. A fekete-fehérnek tűnő végletek az emberi élet kisarkított helyzetei, mégis többségük mindenkivel megtörténhet. Éppen ezért önvizsgálatra indít, hogy milyen (lenne) az én reakcióm egy-egy ilyen szituációban. Az ilyen önvizsgálat eredménye gyakran elszomorító, szakaszunk azonban ebben biztatást ad: mindenki Isten teremtménye (13), így bízhat az ő kegyelmében.