„Az okos ember nem fitogtatja tudását...” (Péld 12,18–28)

18 Van, akinek a fecsegése olyan, mint a tőrdöfés, a bölcsek nyelve pedig gyógyít. 19 Az igaz ajak mindig állhatatos, a hazug nyelv pedig egy pillanatig sem az. 20 Csalárdság van azok szívében, akik a rosszon fáradoznak, de akik tanácsukkal békére intenek, azok szívében öröm. 21 Nem éri az igazat semmi veszedelem, de a bűnösök élete bajjal lesz tele. 22 Utálja az Úr a hazug ajkat, de a helyesen élőket kedveli. 23 Az okos ember nem fitogtatja tudását, az esztelen pedig kérkedik bolondságával. 24 A szorgalmasak uralkodni fognak, a lusta pedig robotolni fog. 25 Aki aggódik szívében, az levertté lesz, a jó szó viszont felvidítja. 26 Az igaz utat tud mutatni másnak is, a bűnösöket pedig tévelygésbe viszi saját útjuk. 27 A lusta a vadászzsákmányt sem süti meg, pedig drága kincse az embernek a szorgalom. 28 Az igazság ösvényén élet van, és útja nem a halál felé vezet.

Az ember ősi vágya, hogy az szeretne lenni, amit mond magáról. Ám néha feszültség van aközött, akik vagyunk, és akik lenni szeretnénk. "Az okos ember nem fitogtatja tudását..." (23); azaz inkább egy kicsit visszalép, elfedi erényeit, és hagyja, hogy a találkozások által Isten hozza felszínre a benne rejlő értékeket. "Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?" (1Kor 4,7).