„A bűnösök áldozatát utálja az Úr...” (Péld 15,1–15)

1 A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt. 2 A bölcsek nyelve jól alkalmazza a tudást, az ostobák szája meg balgaságot áraszt. 3 Mindenen rajta tartja szemét az Úr, a gonoszakat és a jókat egyaránt figyeli. 4 A szelíd nyelv olyan, mint az élet fája, a romlott pedig összetöri a lelket. 5 A bolond utálja az apai intést, de az okos elfogadja a dorgálást. 6 Az igaz házában nagy kincs van, a bűnösnek pedig jövedelme okozza a vesztét. 7 A bölcsek ajka hinti a tudást, az ostobáknak a szíve sem tiszta. 8 A bűnösök áldozatát utálja az Úr, de a becsületesek imádságát kedveli. 9 Utálja az Úr a bűnös útját, de szereti az igazságra törekvőt. 10 Rosszul esik az intés annak, aki letér az ösvényről, pedig meghal az, aki gyűlöli a dorgálást. 11 A halál és az enyészet helye is az Úr előtt van, mennyivel inkább az emberek szíve! 12 Nem szereti a csúfolódó, ha feddik, és nem jár a bölcsekhez. 13 Az örvendező szív megszépíti az arcot, a bánatos szív pedig összetöri a lelket. 14 Az értelmes szív tudásra törekszik, az ostobák szája pedig bolondságon rágódik. 15 A csüggedőnek mindig rossz napja van, a jókedvűnek pedig mindig ünnepe.

"A bűnösök áldozatát utálja az Úr..." (8). Kemény szó ez: utál. Illik ez Istenhez? Utálhat valamit ő, a jó és szerető Isten? Ráadásul az áldozatról, az istentisztelethez tartozó cselekményről van itt szó (vö. Ézs 1,11.15; Mik 6,6-8). Oka volt annak, hogy Ábel áldozata kedves volt Istennek, Kainé nem (1Móz 4). Az istentiszteleti cselekményekkel ne "letudni" akarjuk istentiszteletünket, hogy azután éljük saját életünket (vö. Róm 12,1-2). Vizsgáljam meg életemet: mi az, amit utál abban az Úr, és mondjak én is nemet rá.